
16/2025 sz. SAJTÓKÖZLEMÉNY
PDF version
Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) a ma közzétett éves jelentése szerint 2024-ben több mint 870 millió EUR összegű, jogellenesen felhasznált uniós pénzeszköz visszafizettetésére tett ajánlást. Az OLAF vizsgálói emellett megakadályozták, hogy több mint 40 millió EUR-t helytelenül költsenek el, megerősítve ezzel az OLAF-nak az uniós költségvetés őreként betöltött szerepét. Az év során az OLAF 246 vizsgálatot zárt le, és 301 ajánlást adott ki a nemzeti és uniós hatóságoknak, miközben 230 új vizsgálatot indított.
Ez a jelentés nemcsak a működés egy mozgalmas évét mutatja be, hanem az OLAF fennállásának 25. évfordulójáról is megemlékezik, kiemelve az EU pénzügyi érdekeinek védelmére irányuló negyed évszázados elkötelezett szolgálatot, és újólag megerősítve az OLAF vezető szerepét a csalás elleni küzdelemben.
Főbb adatok 2024-ben:
- az OLAF 871,5 millió EUR uniós költségvetési forrás visszafizettetésére tett ajánlást;
- az OLAF megakadályozta 43,5 millió EUR, uniós költségvetésből származó forrás jogosulatlan elköltését
- További 419,2 millió EUR bevételt (behozatali vámok és héa) óvott meg biztosítási és megelőző intézkedések révén.
- Az OLAF 246 vizsgálatot zárt le és nyomon követés céljából 301 ajánlást intézett az érintett nemzeti és uniós hatóságokhoz.
- Az OLAF 230 új vizsgálatot indított az OLAF szakértői által végzett 1138 előzetes elemzést követően.
Az összetett pénzügyi csalások és a határokon átnyúló tiltott kereskedelem, a vámjogszabályok megsértése, a környezeti csalások és a szankciók kijátszása elleni fellépés során az OLAF számos esetben következetesen bizonyította jelentőségét és azt, hogy képes alkalmazkodni a változó kihívásokhoz. Az elmúlt három évben az OLAF vizsgálatai nyomán 4,5 milliárd EUR visszafizettetésére és több mint 800 millió EUR szabálytalan kiadás megelőzésére került sor, ami egyértelműen arról tanúskodik, hogy az OLAF döntő szerepet játszik az EU pénzügyi érdekeinek védelmében.
„2024-ben folytattuk a csalás elleni küzdelmet minden fronton” – nyilatkozta Ville Itälä, az OLAF főigazgatója. „Legyen szó akár a helyi közösségekhez irányuló uniós beruházások védelméről, akár a hamisított áruk elleni fellépés révén történő egészségmegőrzésről, vagy annak biztosításáról, hogy az uniós forrásokat megfelelően használják fel, és azok továbbra is a céljukat szolgálhassák – az OLAF készen áll a csalások felderítésére, az azok elleni fellépésre és az EU pénzügyi érdekeinek védelmére”.
„Továbbra is elkötelezettek vagyunk a céljaink mellett: a méltányosság biztosítása és az uniós polgárok, vállalkozások és közösségek védelme iránt. Minél szorosabbra fűzzük együttműködésünket, annál jobb eredményeket érhetünk el, hatékonyabban védelmezhetjük az adófizetők pénzét és rettenthetjük el a potenciális csalókat” – tette hozzá a főigazgató.
„Mélységes örömmel tölt el az a tudat, hogy vizsgálataink hozzájárultak az emberek egészségének védelméhez, a veszélyes termékek piacról való kivonásához, a környezet megóvásához és az uniós intézményekbe vetett bizalom megerősítéséhez. Ez az, ami mindennap erőt ad számunkra.”
Vizsgálatok az EU-ban és azon kívül
Az év során az OLAF munkája az uniós országokra és azokon túlra is kiterjedt. Idén az OLAF különösen sok olyan ügyet tárt fel, amelyek összeférhetetlenséget, közbeszerzési manipulációt, mesterséges költségnövelést és munkahelyi zaklatást érintettek.
Az egyik tagállamban az OLAF leleplezett egy korrupciós hálózatot, és gondoskodott arról, hogy meghozzák a szükséges intézkedéseket 75 millió EUR összegű uniós forrás visszafizettetésére, amely a polgárok életének javítását és a gazdasági kihívások kezelését célzó 112 projektet volt hivatva finanszírozni.
Egy másik esetben az OLAF Nyugat Afrikában végzett vizsgálatot, ahol szabálytalanságokat tártunk fel a helyi iskolák korszerűsítésére elkülönített uniós forrásokkal kapcsolatban.
Az EU elszámoltathatóságának megőrzése
Az OLAF továbbra is kulcsszerepet játszik annak biztosításában, hogy az uniós tisztviselők a legmagasabb szintű etikai normáknak megfelelően járjanak el. Az elmúlt évben az OLAF számos belső vizsgálatot zárt le az uniós intézmények személyzete és tagjai által elkövetett állítólagos kötelezettségszegésekkel kapcsolatban, ami alapvető részét képezi az Unió integritásának védelmére és annak biztosítására irányuló küldetésének, hogy mindenkire a legszigorúbb magatartási normák vonatkozzanak.
Az OLAF elmúlt évben végzett belső vizsgálatai főként összetett és érzékeny ügyekre összpontosítottak, például a felsővezetői pozícióban lévő vagy a munkahelyükön kiemelten fontos feladatokat ellátó munkatársakat érintő ügyekre. Ide tartoznak a zaklatásra, az összeférhetetlenségre, a munkaerő-felvétellel és a külső tevékenységekkel kapcsolatos etikai problémákra vonatkozó bejelentések is.
A környezeti csalások terjedése
Az OLAF vizsgálói fokozott erőfeszítéseket tettek az uniós környezetvédelmi jogszabályokat sértő és a biológiai sokféleséget veszélyeztető csalások ellen. 2024-ben több vizsgálat is olyan illegális tevékenységeket tárt fel, mint például a káros fluortartalmú üvegházhatású gázok (F-gázok) tiltott kereskedelme és a műanyaghulladék jogellenes kivitele – ezek mindegyike súlyos és tartós hatást gyakorol bolygónkra.
Ezek a környezeti bűncselekmények nemcsak az uniós szabályozást sértik, hanem aláássák az éghajlatváltozás és a szennyezés elleni küzdelemre irányuló globális erőfeszítéseket is. Eközben a digitális területen az OLAF megállapította, hogy egyre gyakrabban élnek vissza az e-kereskedelmi platformokkal hamisított import termékek vagy áron alul behozott termékek értékesítése céljából. Ezen áruk között gyakran szerepelnek hamis gyógyszerek és más veszélyes termékek. Az OLAF a vámhatóságokkal együttműködve lépett fel ezen illegális hálózatok ellen, és segítette a nagyméretű szállítmányok feltartóztatását.
„A sikerünkhöz továbbra is nélkülözhetetlen a nemzeti hatóságokkal és más partnerekkel folytatott együttműködés, ami gyors információcserét, összehangolt fellépést és markánsabb eredményeket tesz lehetővé az EU pénzügyi érdekeinek védelme terén. Bízunk abban, hogy a csalás elleni európai architektúra folyamatban lévő felülvizsgálata keretében tovább fokozhatjuk ezt az együttműködést.” – jelentette ki Ville Itälä.
Az OLAF 2024. évi jelentése elérhető az OLAF honlapján.
Az OLAF küldetése, megbízatása és hatáskörei:
Az OLAF küldetése az uniós forrásokat érintő csalások felderítése, kivizsgálása és megfékezése.
Az OLAF a következők útján teljesíti küldetését:
• az uniós alapokat érintő csalással és korrupcióval kapcsolatos független vizsgálatok lefolytatása annak érdekében, hogy az uniós adófizetők pénze az európai munkahelyteremtést és növekedést ösztönző projektekhez jusson,
• hozzájárulás a polgárok uniós intézményekbe vetett bizalmának erősítéséhez az uniós intézmények személyzete és tagjai által elkövetett súlyos kötelességszegések kivizsgálása révén,
• a csalás elleni határozott uniós szakpolitika kialakítása.
Független vizsgálati feladatkörében az OLAF a következők vonatkozásában vizsgálhatja az EU pénzügyi érdekeit érintő csalással, korrupcióval és egyéb bűncselekményekkel kapcsolatos ügyeket:
• valamennyi uniós kiadás: a főbb kiadási kategóriákat a strukturális alapok, a mezőgazdasági és vidékfejlesztési alapok, a közvetlen kiadások és a külső segélyek képezik,
• az uniós bevételek egyes területei, elsősorban a vámok,
• az uniós intézmények személyzete és tagjai által elkövetett súlyos kötelességszegés gyanúja.
Miután az OLAF befejezte vizsgálatát, az illetékes uniós és nemzeti hatóságok feladata, hogy megvizsgálják az OLAF ajánlásait, és döntsenek a következő lépésekről. Minden érintett személyt ártatlannak kell tekinteni mindaddig, amíg bűnösségét valamely illetékes nemzeti vagy uniós bíróság meg nem állapította.
További részletek:
Pierluigi CATERINO
szóvivő
Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF)
Telefon: +32(0)2 29-52335
E-mail: olaf-media
ec [dot] europa [dot] eu (olaf-media[at]ec[dot]europa[dot]eu)
https://anti-fraud.ec.europa.eu
LinkedIn: European Anti-Fraud Office
X: x.com/EUAntiFraud
Bluesky: euantifraud.bsky.social
Leírás
- Közzététel dátuma
- 2025. június 16.
- Szerző
- Európai Csalás Elleni Hivatal
- News type
- OLAF press release